97 lines
2.8 KiB
Plaintext
97 lines
2.8 KiB
Plaintext
A radványi sötét erdőben
|
|
Halva találták Bárczi Benőt.
|
|
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
|
|
"Ime, bizonyság Isten előtt:
|
|
Gyilkos erőszak ölte meg őt!"
|
|
|
|
Kastélyába vitette föl atyja,
|
|
Ott letevék a hűs palotán;
|
|
Ki se terítteti, meg se mosatja:
|
|
Vérben, ahogy volt, nap nap után
|
|
Hever egyszerű ravatalán.
|
|
|
|
Állata őrzeni négy alabárdost:
|
|
"Lélek ez ajtón se be, se ki..."
|
|
"Hátha az anyja, szép huga már most
|
|
Jönne siratni?" - "Vissza neki;
|
|
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"
|
|
|
|
Fojtva, teremről rejti teremre
|
|
Halk zokogását asszonyi bú. -
|
|
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
|
|
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
|
|
Legyen a seb vérzése tanú.
|
|
|
|
A palotát fedi fekete posztó,
|
|
Déli verőn sem süt oda nap;
|
|
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
|
|
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
|
|
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
|
|
|
|
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
|
|
Jő, kit az apja rendre nevez;
|
|
Hiába! nem indul sebe a holtnak
|
|
Állva fejénél az, vagy emez:
|
|
"Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."
|
|
|
|
"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
|
|
"Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
|
|
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
|
|
Váddal az önnön szívemig ér:
|
|
Mindenki gyanús nekem, aki él!"
|
|
|
|
"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
|
|
Sorra belépdel sok dalia:
|
|
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
|
|
S nem harc mezején elomlania.
|
|
Erre se vérzik Bárczi fia.
|
|
|
|
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
|
|
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!"
|
|
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
|
|
Kedves urára szánva tekint.
|
|
Nem fakad a seb könnyre megint.
|
|
|
|
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
|
|
Künn a leány, már messze, sikolt;
|
|
Anyja reárogy, öleli búgva:
|
|
Mindre nem érez semmit a holt:
|
|
Marad a tört vér - fekete folt.
|
|
|
|
"Jöjjön utolszor szép szeretője,
|
|
Titkos arája, Kund Abigél!"
|
|
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
|
|
Arca szobor lett, lába gyökér.
|
|
- Sebből pirosan buzog a vér.
|
|
|
|
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
|
|
Csak odakap, hol fészkel az agy:
|
|
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
|
|
Döbbenet által a szív ere fagy:
|
|
"Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"
|
|
|
|
Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
|
|
Hallgat el, aztán így rebegi:
|
|
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
|
|
Tanum az Ég, s minden seregi!
|
|
Hanem e tőrt én adtam neki.
|
|
|
|
Bírta szivem' már hű szerelemre -
|
|
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
|
|
Unszola mégis szóval "igenre",
|
|
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
|
|
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!"
|
|
|
|
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
|
|
Szeme szokatlan lángot lövell,
|
|
Kacag és sír, s fennvillogtatja
|
|
S vércse-visongással rohan el.
|
|
Vetni kezet rá senki se mer.
|
|
|
|
Odakinn lefut a nyilt utca során,
|
|
Táncolni, dalolni se szégyell;
|
|
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
|
|
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
|
|
Mint macska szokott az egérrel!"
|
|
|
|
(1877 okt. 27) |